Német Orsolya

A Mindwell MentalCare Awards” Kutatás és edukációs díj jelöltje

Német Orsolya

Pszichológus, tanár, meseterapeuta, PhD doktorandusz – ELTE PPK Iskolapszichológia és Pedagógiai Pszichológia Tanszék

Hogyan segíthet egy történet a gyerekeknek megérteni az érzéseiket, önmagukat és egymást? Német Orsolyát egyetemi évei óta foglalkoztatja, hogyan válhat a történet közös gondolkodási térré, amelyben érzésekről, kapcsolatokról és döntésekről lehet beszélni kész válaszok nélkül.

A mesékhez saját gyerekeinek mesélve került igazán közel. Az egyikük születésnapi zsúrjára egy egész mesevilágot épített fel; ekkor tapasztalta meg, hogyan válhatnak a gyerekek hallgatókból a történet résztvevőivé. Innen vezetett útja a meseterápiához, majd a történetek társas-érzelmi fejlődést és lelki egészséget támogató lehetőségeinek kutatásához.

2005-ben az ELTE-n német nyelvtanári, 2008-ban a Károli Gáspár Református Egyetemen pszichológusi diplomát szerzett. Tehetséggondozási szaktanácsadó és Metamorphoses meseterapeuta képzettséggel is rendelkezik. 2021 óta az ELTE PPK Pszichológiai Doktori Iskolájának doktorandusza.

Tapasztalatait az általa kidolgozott T.A.L.E. társas-érzelmi tanulási és mentális egészségfejlesztő programban kapcsolta össze. A 12 alkalmas iskolai program készségfejlesztő gyakorlatokra, élőszavas mesemondásra, kreatív alkotásra és reflektív gondolkodásra épül. A programot jelenleg is továbbfejleszti, eredményeit hazai és nemzetközi konferenciákon mutatta be.

Kutatói munkájának másik területe annak mérése, hogyan ismerik fel és értelmezik a gyerekek a saját és mások érzelmeit. Részt vett a Test of Emotion Comprehension magyar adaptációjában és 416 gyerek bevonásával végzett pszichometriai vizsgálatában. Eredményeit nemzetközi tudományos folyóiratokban publikálta.

A mesékhez kutatóként, mesélőként, fordítóként és szerkesztőként kapcsolódik. Önkéntesként vezeti a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület Fordítói Munkacsoportját. Fordításában és újramesélésében több mese jelent meg a Csimota Kiadónál, köztük “A Mesemondó” és “A bátor kis papagáj”. Szerkesztője a Medicina Könyvkiadónál 2026 őszén megjelenő “Mesélők meséi – Aranyalma a mesemondónak” című kötetnek. Szakmai gondolkodására nagy hatással van Jerome Bruner közös jelentésalkotásról vallott szemlélete.

Legfontosabb személyes támasza férje és három gyermeke. Szívesen mesél élőszóban, utazásai során pedig a különböző kultúrák mesemondó hagyományai érdeklik. A kötés, a futás és a természetben töltött idő segíti feltöltődését.

Munkájának kiindulópontja a megelőzés. Abban hisz, hogy a gyerekek lelki egészségét már a komolyabb nehézségek megjelenése előtt érdemes támogatni. Olyan belső kapaszkodókat szeretne adni nekik, amelyekhez később is visszanyúlhatnak.

Saját pályája egy visszatérő kérdés mentén alakult: miként vihetnek közelebb a történetek azokhoz a belső élményekhez, amelyekre még nehéz szavakat találni? A pályakezdőket arra biztatja, hogy vegyék komolyan kitartóan visszatérő kérdéseiket, ötleteiket pedig merjék kipróbálni, kutatni és újraformálni. Egy kitartóan követett kérdésből önálló szakmai út nőhet ki.

Jelölője írta Német Orsolyáról:

„Munkája túlmutat a klasszikus pszichológusi szerepen: hidat épít tudomány, pedagógia, mentális egészség és közösség között. Olyan szakember, aki élő, használható és emberközeli formában közvetíti a tudást gyermekek, pedagógusok és szülők felé. A T.A.L.E. programban valódi teret hagy a gondolkodásnak, a saját élményeknek és a személyes felismeréseknek. Nem kész válaszokat ad, hanem biztonságos közeget teremt. Megelőző és közösségépítő munkát végez, érthetően beszél a legnehezebb témákról is. Nem a látványos önreprezentáció jellemzi, hanem a stabil, következetes jelenlét. Ahol ő dolgozik, ott történik valami, ami utána is megmarad.”