Szoboszlai Gabriella junior pszichológus

Szoboszlai Gabriella

Okleveles pszichológus

Fiatal pszichológus friss szakmai tudással dolgozik, és munkáját tapasztalt kollégák szakmai mentorálással támogatják

Hiszek abban, hogy mindannyiunkban ott van a fejlődés és a változás lehetősége, még akkor is, amikor éppen elakadtnak, bizonytalannak vagy túlterheltnek érezzük magunkat. Pszichológusként olyan elfogadó és biztonságos közeget igyekszem teremteni, ahol van tér önmagunk mélyebb megismerésére, a belső működésünk megértésére és a számunkra fontos kérdések feltárására.

Különösen közel áll hozzám az önismereti munka, a belső gyermek szemlélete, valamint annak feltérképezése, hogy korábbi tapasztalataink hogyan formálják jelenlegi kapcsolatainkat, döntéseinket és önmagunkhoz való viszonyunkat. A közös munka során fontosnak tartom, hogy ne csak a nehézségekre, hanem a meglévő erőforrásokra, értékekre és lehetőségekre is figyeljünk. Célom, hogy a hozzám fordulók közelebb kerüljenek önmagukhoz, tudatosabban alakítsák életüket, és megtalálják azt az irányt, amelyben hitelesen és önazonosan tudnak kiteljesedni.

Kiemelt szakterületeim:

Kamaszoknak, fiatal felnőtteknek és felnőtteknek:

  • Önismeret, önfejlesztés, önértékelés és önbizalom erősítése
  • Életvezetési nehézségek és elakadások
  • Kapunyitási kérdések, pálya- és életútkeresés
  • Stressz- és szorongáskezelés
  • Érzelemkezelés
  • Kapcsolati nehézségek
  • Határhúzás, megfelelési kényszerek
  • Identitáskeresés, belső gyermekkel kapcsolatos önismereti munka
  • Személyes erőforrások mozgósítása
  • Önelfogadás és önkiteljesedés

In English:

I firmly believe that we all have the potential for development and change, even when we feel stuck, uncertain or overwhelmed. As a psychologist, I strive to create an accepting and safe environment where individuals can get to know themselves more deeply, understand their inner workings, and explore the issues that are important to them.

I am particularly interested in self-awareness work, the inner child perspective, and exploring how our experiences shape our current relationships, decisions, and our relationship with ourselves. When working together, I find it important to pay attention not only to the difficulties, but also to the existing resources, values, and opportunities. My aim for those who come to me is to get closer to themselves, shape their lives more consciously, and find the direction in which they can fulfill themselves authentically and with their own identity.

My core areas of experties:

For adolescents, young adults and adults:

  • Self-awareness, self-development, strengthening self-esteem and self-confidence
  • Difficulties and obstacles in life
  • Questions about quater-life crisis
  • Finding a career and life path
  • Stress and anxiety management
  • Emotional management
  • Relationship difficulties
  • Setting boundaries, conformity pressures
  • Finding identity, self-awareness work related to the inner child
  • Mobilizing personal resources
  • Self-acceptance and self-fulfillment

Bátran keress minket
és foglalj időpontot!

Budapesti pszichológus