A “Mindwell MentalCare Awards” Gyermekpszichológus, segítő szakember kategória jelöltje
Nagyné Kovács Krisztina
Tagintézmény-igazgató, gyógypedagógus, mesterpedagógus – Pétervásárai Pedagógiai Szakszolgálat
Nagyné Kovács Krisztina már gyermekként érzékelte, hogy a segítés, a közösség építése a valódi hivatása. Iskolásként programokat szervezett, nyaranta táboroztatott, és korán felismerte, mennyire fontos a gyermekek, a családok támogatása. Élete során megtapasztalt nehézségek, veszteségek formálták a szemléletét. Ezek a személyes élmények tanították meg a kitartásra, a türelemre, megmutatva neki, mekkora ereje van egy megtartó emberi jelenlétnek.
A tanári, óvodapedagógusi, gyógypedagógusi diploma megszerzését követően fejlesztőpedagógiai szakvizsgát tett, idén pedig a köznevelési igazgatóképzést is sikeresen teljesítette. Nagyné Kovács Krisztina hiszi, hogy a hiteles vezetés alapja a folyamatos tanulás és a szakmai nyitottság. 2013 óta áll a Pétervásárai Pedagógiai Szakszolgálat élén. Irányításával a kezdetben mindössze két helyiségből és három pedagógusból álló kis intézmény mintaszerűen fejlődött. A feladatok bővülésével az épület, az eszköztár és a munkatársi közösség is gyarapodott: pszichológusok, gyógypedagógusok, fejlesztőpedagógusok és logopédusok csatlakoztak a csapathoz.
Legnagyobb szakmai sikerének a járási szintű pedagógiai, pszichológiai, logopédiai fejlesztő-terápiás ellátás megszervezését, folyamatos bővítését tekinti. Mesterpedagógusként kiemelten figyel a prevencióra, a hátránykompenzációra, a szakmai innovációra. Kollégáival közösségi, rekreációs programokat, baba-mama klubot, mentálhigiénés előadásokat szerveznek szülőknek és pedagógusoknak, miközben az intézmény elnyerte az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címet is. Nagyné Kovács Krisztina előítéletek nélkül, mély elfogadással fordul a hozzá érkezőkhöz. Nem hisz a kéretlen tanácsokban, a saját tapasztalatok megosztását és a pozitív megerősítést tartja a valódi segítség alapjának.
Két felnőtt gyermek büszke édesanyja. A családjától kapott hátország teszi lehetővé, hogy a felelősségteljes munka mellett jusson ideje a saját feltöltődésére. Minden segítő szakembert arra biztat, hogy merjenek új dolgokat kipróbálni, nyitottak maradni a fejlődésre, hangsúlyozva a közös munka erejét.
Jelölője írta Nagyné Kovács Krisztináról:
„Példamutató tudatossággal, magas szintű szakmai ismeretekkel, asszertív stílussal irányítja a tagintézményt. A felmerülő nehézségeket konstruktívan kezeli, miközben folyamatosan támogatja a munkaközösség tagjait. Fejlesztő-újító tevékenysége során felkarolta a Banting mozgásterápiát, elvégezte a Boldogságóra képzést, és aktívan dolgozik a legújabb fejlesztőeszközök beszerzésén. Kiemelten figyel a munkahelyi jóllétre, a kiégés megelőzésére, a csapatépítő rekreációs programokra. Szakmai tevékenysége példamutató, alapos, gondos, egyéni céljai pedig teljes mértékben összeforrnak a közösség fejlődésével.”
