Elhízás: mi áll a háttérben, és hogyan indulhat el a valódi változás?

Mi áll az elhízás hátterében?

A felszaladó kilók mögött pedig talán nem is gondolnánk, milyen sok minden állhat. Egyáltalán nem csak az egészséges étkezés vagy a mozgás hiánya – a lustaság vagy akaratgyengeség – okozza. Hozzájárulhat a stressz, a túlterheltség, az érzelmi megküzdés – például önjutalmazó nasizás -, a halogatás, a kimerültség is. Vagy egész egyszerűen csak az, hogy annyira szét vagyunk már esve, hogy jó ideje nem figyelünk igazán a testünk jelzéseire.

Miért olyan nehéz változtatni az elhízáson?

Negyven fölött aztán különösen hangsúlyossá válik, hogy a mozgás már nem feltétlen a teljesítményről szól, hanem az egyensúly megteremtéséről és fenntartásáról. A test egyre egyértelműbben jelez: lassabban regenerálódunk, hamarabb elfáradunk, nehezebben bírjuk a szélsőségeket. Pszichológiai szempontból ebben az életszakaszban fontos átállás történhet. A külső elvárások helyett egyre nagyobb szerepet kaphat, hogy hogyan szeretnénk élni a saját hétköznapjainkat. Már ha erre tudatosan figyelünk.

Sokan mégis sokáig toporognak egy helyben, és bár vágynak ugyan a rendszeres mozgásra, de a „majd hétfőtől”, „majd ha kevesebb dolgom lesz”, „majd ha jobban érzem magam” zászlaja alatt galoppoznak előre egyik hónapból a másikba.

A viselkedésváltozás szakaszai az elhízás kezelésében

Prochaska és DiClemente viselkedésváltozás-modellje szerint a változtatást több szakasz is megelőzi:

1. Amikor még csak nem is fontolgatom, hogy valamit másképp csinálok – pl. minden reggel gyalog megyek a munkahelyemre. Itt inkább csak kellemetlen érzések és feszültségek jelennek meg, mint például ez úgysem fog menni, semmi értelme stb. Ilyenkor pro érvek gyűjtésével tudunk segíteni abban, hogy a változtatás a következő szakaszba lépjen.
2. Ekkor megjelenik a fontolgatás, mert valamin mégiscsak változtatni kellene. Ezzel együtt pedig megérkezik a bizonytalanság is, hiszen sok korábbi kudarcélmény aktiválódhat ilyenkor! Ekkor fontos, hogy a változás bevezetésének megkezdését akadályozó problémákat azonosítsuk, és esetleg megoldásokat találjunk ezekre.
3. Az előkészület szakaszában már kisebb, reális döntések születnek. Például bekerül a mindennapokba a heti két séta vagy napi tíz perc nyújtás reggelente, és átgondolásra kerül az is, hogy mi kell ehhez, mi van akkor, ha esik vagy hideg van, stb.
4. Csak ezután érünk a cselekvés időszakába. Ami kívülről gyakran kevésbé látványos, mint várnánk! Ráadásul az idegrendszer ugyan a gyors jutalmazást kedveli, de az új szokások kialakulásához ismétlésre, kiszámíthatóságra és türelemre van szükség. Ilyenkor minden dicséret, elismerés, támogatás segíthet!
5. Telik-múlik az idő, és szép lassan, úgy fél év alatt elérünk a fenntartás szakaszába. Ez már a hosszú távú fenntarthatóságról, célokról szól. Már látható eredményeket hozhat egy esetleges életmódváltás, így jól esik, ha erre visszajelzés érkezik.
6. És fontos része a folyamatnak a visszaesés és a visszakapcsolódás időszaka is. Mert szinte törvényszerű, hogy lesznek napok vagy akár hosszabb időszakok, amikor elfogy a lendület, háttérbe szorul a mozgás, visszatérnek a régi minták vagy egyszerűen elsodor az élet. A legtöbben ilyenkor hajlamosak végleg kudarcként tekinteni az egész próbálkozásra, pedig pszichológiai szempontból a visszaesés nem a folyamat vége, hanem annak természetes része, egy tanulási pont.

Ilyenkor nem újrakezdeni kell mindent, hanem finomhangolni. Mi működött korábban,  jelen volt-e valami túl nagy elvárás, mire lenne szükségünk az újbóli nekifutáshoz? A tartós változás egyik kulcsa éppen az, hogy megtanulunk nem büntetésként, hanem kíváncsisággal és rugalmassággal visszakapcsolódni önmagunkhoz.

Az elhízás, mint önismereti lehetőség

Talán ezért is érdemes az elhízás világnapján testsúlyunkra nem pusztán fizikális kérdésként tekinteni, hanem kapcsolódási lehetőségként önmagunkhoz. Ahhoz a testhez, amely jelez, alkalmazkodik, elfárad és új erőre kap.

Ne feledjük: a változ(tat)ás pedig nem attól lesz tartós, hogy tökéletesen csináljuk, hanem attól, hogy újra és újra képesek vagyunk visszakapcsolódni magunkhoz. Mindig egy kicsit több figyelemmel, rugalmassággal és önazonossággal.

Pollák Éva
Szakmai vezető, tanácsadó szakpszichológus, pár- és családterapeuta