Iskolai sikeresség : így segítheted szülőként a gyermeked!

Minden szülő vágya, hogy gyermeke sikeres legyen az iskolában, a tanulásban. Sokat meg is teszünk az iskolai sikeresség érdekében, ha kell, akár otthon is segítünk neki a tanulásban. De vajon hogyan tudjuk igazán jól segítetni ebben a gyereket? Dr. Koltói Lilla írásából kiderül.

A segítéshez való hozzáállásunk, a gyermekünk érzelmi támogatása, és a bizalom, amit felé mutatunk, mind-mind meghatározzák, hogy mennyire fogékony lesz a gyermek a tanulásra. Az őszinte szándék és a pozitív, elfogadó hozzáállás mindig hatékonyabbá teszi az együtt tanulást. Ha szeretnénk megértő és támogató szülők lenni, emlékezzünk vissza saját gyermekkorunkra, és mérlegeljük azt, miképp formáljuk a gyermekünk életét, hogy minél szorosabb és pozitívabb legyen a kapcsolatunk, ami végül segítheti őt a tanulásban és az élet kihívásaiban egyaránt.

Az iskolai sikeresség a szülő sikerének fokmérője is?

Ha arra gondolunk, milyen ma jó szülőnek lenni, akkor az egyik legfontosabb szülői feladatként fogalmazódik meg bennünk a gyermek támogatása a tanulásban. A gyerek iskolai sikeressége egyben a szülői sikerességet is jelenti, és ha nem megy a tanulás, azt bizony nehéz szülőként nem magunkra venni. Ezért is látjuk, hogy sok család – akár erőn felül is – nagy energiát, sok időt vagy akár pénzt fektet a gyerek iskolai eredményességének elősegítésébe.

Meddig menjünk el a segítségnyújtásban?

Képzeljük el, hogy együtt ülünk az asztalnál gyermekünkkel és segíteni próbálunk neki a tanulásban. Örök dilemma, hogy meddig menjünk el a segítségnyújtásban?

A szülői bevonódás a gyerek tanulálásba gyakorlatilag minden olyan tevékenységet magában foglal, ami hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek sikerrel vegye az iskolai akadályokat. Vagyis nem feltétlenül csak azt jelenti, hogy együtt gyakorolunk vagy kikérdezzük a feladott anyagot.

a szülői bevonódás és együtt tanulás hatása az iskolai sikeresség terén.

A szülői bevonódás formái

A szakirodalom meg is különbözteti az otthoni bevonódást és az iskolait. Az előbbi jelenti a gyerek otthoni tanulásának a felügyeletét, a feladataiban adott konkrét segítséget, az iskolai dolgokról  való beszélgetést, de az együtt töltött időt, vagy a gyerek napjának a szabályozását is. Például azt, hogy mennyi időt tölthet okostelefonozással.

Az iskolai dolgokba való szülői bevonódás az iskolával, tanárokkal való kapcsolattartást – szülői értekezletek, nyílt napok, stb. -, a pedagógusokkal való kommunikációt takarja. Például jelzi-e a szülő a tanár felé, ha gond van a tanulással, van-e, informálja-e a tanár a szülőt fontos dolgokról, vagyis ki tud-e alakulni egy jó, gyerek érdekében történő együttműködés a szülők és az iskola között.

Szabd személyre a segítségnyújtást!

A szülői bevonódás mértéke és formája a gyerek életkora, neme és képességei alapján változik. Az első osztályosnak még nagy szüksége van a rendszeres szülői támogatásra, de ahogy a kisiskolás megszokja az új helyzetet, feladatokat, és rutinosabbá válik a tanulásban, egyre kevesebb konkrét segítségre lesz szüksége. Ami nem jelenti azt, hogy a szülők érdeklődése, megértése és érzelmi támogatása már kevesebbet számít.

Ehhez persze az kell, hogy megtanuljon felelősséget vállalni a feladataiért és természetes legyen számára, hogy a tanulás az ő dolga. Ez persze nem alakul ki magától, és főleg nem egyik napról a másikra. Ebben a folyamatban olyan tényezők is számítanak, hogy mi szülők hogyan viszonyulunk általában a tanuláshoz – addig tartjuk egész jó dolognak, amíg nem nekünk kell tanulni? -, mennyire bízunk abban, hogy a gyerek bizonyos dolgokat jól meg tud egyedül csinálni. Vagy mennyire fogadjuk el, hogy a tanulást is tanulni kell, azaz nem várunk-e el irreális dolgokat a gyerektől, és lehet-e hibázni is?

Sokunknak van rossz emléke arról, hogy gyerekként milyen feszült fordulatot tudott venni a szülővel való együtt tanulás. Már az is segít, ha visszaemlékszünk ezekre az érzéseinkre, és végig gondoljuk, hogy akkor, gyerekként mire is lett volna leginkább szükségünk.

Álljunk meg egy pillanatra és gondoljuk végig: vajon a gyermekünk mit érezne, ha mi másként állnak hozzá az egész helyzethez?
Természetesen konkrét segítségre is szükség lehet a gyereknek, de az ilyen típusú segítségnyújtásra való nyitottságot a gyermek érzelmi állapotának  megértése, támogatása teremti meg. Sőt a gyerek szándékaiban és képességeiben lévő bizalom is szükséges hozzá.

A fenti összetevőkhöz, a mindenki számára legízletesebb szülői-bevonódási koktél kikeveréséhez végül  érdemes mérlegelnünk azt is, hogy mekkora terhet teszünk a gyerek vállára azzal, ha csak a tökéletes teljesítményt fogadjuk el. Ha a számomra-tökéletlenül-is-tökéletes-vagy ott díszeleg a koktélos pohár oldalán, akkor mind boldogan hörpintünk majd bele! Addig is, kitartást a kreatív, saját családunk, saját gyerekeink számára legmegfelelőbb mix összeállításához!

Dr. Koltói Lilla

Tanácsadó szakpszichológus, CBT terapeutajelölt, gyászcsoportvezető, egyetemi adjunktus

Hasznos lehet az ismerőseidnek is? Oszd meg!

Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetnek!

szakítás párkapcsolat összetört szív
Szenvedésnyomás - mi ez, és hogyan kérhetsz segítséget még előtte?

Kapcsolódó szolgáltatásaink