Kamaszkori szorongás és önbántalmazás: felismerés és szakszerű segítségnyújtás a gyakorlatban

A kamaszkori szorongás rejtett jelei

A szorongás számos módon megnyilvánulhat kamaszkorban – akár olyan jelek formájában, amikre nem is gondolnánk. Előfordulhat, hogy egy korábban aktív diák egyre kevesebbet vesz részt a közösségi életben, romlik a teljesítménye, nehezebben koncentrál, gyakran hiányzik, vagy sokat aggódik olyan helyzetek miatt, amelyek korábban nem okoztak számára problémát. De akár ingerlékennyé, agresszívvá, vagy túlzott módon perfekcionistává is válhat.

A kamaszkori szorongás gyakran testi tünetek formájában is megjelenik (pl. fej- vagy hasfájás, émelygés, szédülés, szapora szívverés, izomfeszültség, alvászavar vagy állandó fáradtság). Sokszor azt gondolhatjuk, hogy a kamasz csak “játszmázik”, amikor ezekre panaszkodik, valójában semmi baja nincs. Ám ezek a panaszok ténylegesen megjelenhetnek.

Ezért fontos, hogy a környezet ne egyszerűen „hisztiként” vagy figyelemfelkeltésként értelmezze ezeket. Az is lényeges, hogy egyetlen jel önmagában még nem jelent feltétlenül problémát, de ha több probléma egyszerre jelentkezik, az már jelzésértékű lehet!

Amikor a feszültség önbántalmazásba fordul

Az önbántalmazás – például a szándékos önsértés (mint a falcolás, stb.) – gyakran nem öngyilkossági szándékot jelent. Sok fiatal számára az önsértés egyfajta megküzdési mód: átmenetileg csökkentheti az elviselhetetlennek tűnő érzelmi feszültséget, elterelheti a figyelmet a lelki fájdalomról, vagy olyan érzést adhat, mintha az érzelmek felett valamiféle kontrollt szerezne.

Ettől még az önbántalmazás komoly figyelmeztető jel, amely szakmai segítséget igényel. A korai jelek sokszor nehezen felismerhetők. Ilyen lehet például a sérülések vagy hegek rendszeres eltakarása, az időjáráshoz nem illő ruházat viselése (pl. hosszú pulcsi nyáron), a fürdőszobában vagy egyedül töltött idő feltűnő növekedése. Figyelmeztető jel lehet az is, ha a fiatal egyre gyakrabban beszél negatívan önmagáról, mindenért magát hibáztatja, értéktelennek tartja magát.

Ugyanakkor fontos kerülni a túl gyors következtetéseket. Egy heg vagy hosszú ujjú felső önmagában nem bizonyít önsértést. A cél sosem a lebuktatás, hanem annak felismerése, hogy egy fiatalnak szüksége van-e támogatásra?

Mit tehet a pedagógus vagy a segítő szakember?

Az első és talán legfontosabb lépés a biztonságos kapcsolat kialakítása. Érdemes nyugodtan, ítélkezés nélkül kérdezni: „Mostanában azt vettem észre, hogy mintha nehezebb lenne neked. Szeretnél beszélni róla?” vagy „Aggódom érted, mert látom, hogy mostanában sok minden megterhel. Miben tudnék segíteni?”

Önsértés gyanúja esetén ne kerüljük a témát. A közvetlen, mégis együttérző kérdezés sokszor megkönnyebbülést jelenthet a fiatal számára. Fontos megkérdezni azt is, hogy történt-e önbántalmazás, milyen gyakran fordul elő, illetve vannak-e öngyilkossággal kapcsolatos gondolatai vagy tervei.

Az öngyilkossági gondolatokra való rákérdezés önmagában nem ülteti el ezeket a gondolatokat a fiatal fejében. Ellenkezőleg: lehetőséget ad arra, hogy egy rejtett veszélyhelyzet felszínre kerüljön. Ezt az érzékeny témát érdemes egy nyugodt helyen, kettesben átbeszélni a fiatallal, semmiképpen se az osztály előtt tegyük!

Ha a fiatal közvetlen veszélyben van, súlyosan megsérült, vagy konkrét öngyilkossági szándékról, tervről beszél, nem szabad egyedül hagyni. Ilyen helyzetben sürgős szakmai segítségre van szükség.

Magyarországon akut veszély esetén a 112-es segélyhívó, gyermekek és fiatalok számára pedig a Kék Vonal segélyvonal is elérhető. 

Kevésbé akut, de visszatérő önsértés vagy súlyos kamaszkori szorongás esetén gyermek- és ifjúságpszichológus, gyermekpszichiáter vagy más megfelelő mentálhigiénés szakember bevonása indokolt lehet. A cél nem pusztán az önsértő viselkedés megszüntetése, hanem annak megértése is, milyen érzelmi vagy környezeti tényezők állnak mögötte, és milyen egészségesebb megküzdési lehetőségeket lehet kialakítani!

Fontos azonban, hogy a pedagógusnak vagy segítő szakembernek nem feladata a diagnózis felállítása vagy a megfelelő terápia biztosítása. A pedagógus elsősorban észlel, meghallgat, támogat, dokumentálja a fontosabb tapasztalatokat, és szükség esetén tájékoztatja a fiatal szüleit. A továbbiakban a szülők felelőssége a gyermekük számára biztosítani a megfelelő szakemberhez, segítséghez való eljutást.

Érdemes azonban időnként nyomon követni az események alakulását, beszélni a szülőkkel arról, a fiatal számára sikerült-e megtalálni a megfelelő segítséget. Ha azt látjuk, hogy a fiatal állapota stagnál, esetleg romlik, a szülők pedig nem együttműködőek, akkor a pedagógusnak/ segítő szakembernek kötelessége – akár névtelenül – jelzést tenni a gyermekvédelem felé, hiszen ez az eset gyermek veszélyeztetésnek minősülhet.

Ha szeretnél többet megtudni a kamaszkori szorongás kezeléséről, a problémás serdülőkori viselkedés és a krízishelyzetek közötti különbségekről, esetleg hatékonyabban szeretnél kommunikálni a szülőkkel, akkor szeretettel ajánlom neked a Mindwell Pszichológiai Központ Kamasz-balansz akkreditált 3 napos pedagógus képzését, mely során gyakorlott pszichológus szakemberek segítségével járjuk körbe többek között ezeket a témákat is.

A képzés gyakorlati módszereket is kínál a kamaszok támogatására, nehéz helyzetek kezelésére. Ha jelenleg nincs lehetőséged hosszabb képzésen részt venni, akkor a Mindwell online workshopjai között is válogathatsz, számos témában – de különösen ajánlom a Segítő kommunikáció, illetve a Kamasz konzultáció workshopokat.

A segítségkérés szerepe a kamaszkori szorongás leküzdésében

Kamaszkorban kiemelten fontos, hogy a fiatal ne azt élje meg: „velem van baj”, hanem azt, hogy egy nehéz helyzetben segítségre van szüksége. A kamaszkori szorongás és az önbántalmazás olyan jelzés, amely arra utalhat, hogy a fiatal jelenlegi megküzdési eszközei nem elegendőek a számára megterhelő érzelmek kezelésére.

A pedagógus és a segítő szakember sokszor nem tudja egyedül megoldani a problémát – és nem is ez a feladata. A legfontosabb szerepe az lehet, hogy időben észrevegye a változást, komolyan vegye a fiatal jelzéseit, biztonságos kapcsolatot teremtsen, és segítsen eljutni a megfelelő szakmai ellátásig.

Egy támogató felnőtt jelenléte önmagában nem helyettesíti a pszichológiai vagy pszichiátriai ellátást, de fontos első lépés lehet ahhoz, hogy a kamasz ne maradjon egyedül a nehézségeivel. Pedagógusként, vagy segítő szakemberként mi se habozzunk kollégákkal, szupervizorral konzultálni – nekünk sem kell egyedül megküzdeni a helyzettel!

Budavári Eszter

Pedagógiai szakpszichológus