Képernyőidő nyáron: unalom, digitális eszközök és egyensúly

A nyári szünet sok családban nemcsak a napirendet írja át, hanem a képernyőidőről szóló szabályokat is. Ami tanév közben viszonylag egyértelműnek tűnik – pl. csak iskola után, hétvégén lehet tabletezni -, az nyáron gyakran kevésbé működik. Több szabadidő, kevesebb kötöttség, hosszabb nappalok és a klasszikus mondat, amelyet szinte minden szülő ismer: „Anya, unatkozom.Telefonozhatok?”. Budavári Eszter írása.

Nyáron valóban mások a körülmények

Tudtad, hogy a tanév és a nyári szünet idegrendszeri szempontból két eltérő működési módot jelent?  Tanév közben a gyerekek jelentős külső struktúrában élnek: iskola, órarend, feladatok, korai kelés, szervezett programok. Nyáron ezeknek nagy része eltűnik a gyerekek mindennapjaiból. 

Ugyanakkor digitális eszközök természetes módon kerülnek elő, hiszen gyorsan elérhetőek, szórakoztatóak és sokszor társas kapcsolódást is jelentenek, különösen a nagyobb gyerekek és kamaszok esetében. Így a nyári képernyőidő kérdése nem pusztán arról szól, hogy mennyi időt engedünk, hanem arról is, milyen funkciót tölt be életünkben a digitális jelenlét.

képernyőidő nyár gyerek pszichológus budapest mindwell 02

Az unalom nem ellenség

A szülői aggodalmak egyik központi eleme az unalom. Sok családban az unatkozás gyors megoldást igénylő problémának tűnik. Ha a gyerek unatkozik, automatikusan keresünk számára programot, elfoglaltságot, vagy – sokszor – egy képernyőt.

Pedig pszichológiai szempontból az unalom kifejezetten hasznos is lehet. Az unalom egyfajta átmeneti állapot, amelyben az idegrendszer még nem találta meg, mivel foglalkozzon. Ez kényelmetlen lehet, különösen olyan világban, ahol azonnali ingerhez szoktunk, de éppen ebből születik meg aztán a kreativitás, az önálló játék vagy a problémamegoldás.

Ha minden unalmas pillanatot automatikusan digitális ingerrel töltünk ki, kevesebb lehetőség marad arra, hogy a gyerek megtapasztalja, képes maga is alakítani a saját idejét.

Nem mindegy, hogy passzív vagy aktív képernyőidőről van szó!

Bár sokakból, főként az idősebb generációban, ellenállást vált ki, de tény: a digitális eszközök ma már a gyerekek társas és kulturális világának részei. A videójáték, az online kommunikáció vagy egy közösen nézett sorozat is lehet kapcsolódási pont, főként a kamaszok számára.

Pszichológiai szempontból érdemes különbséget tenni passzív fogyasztás és aktív részvétel, valamint társas vagy egyedüli használat között.  Például ha egy kamasz online beszélget a barátaival, vagy kreatív tartalmat készít, az nem ugyanaz, mint amikor órákon át céltalanul görget. Ugyanígy az sem mindegy, hogy a képernyőidő egy a sok nyári tevékenység közül, vagy gyakorlatilag az egyetlen.

képernyőidő nyár gyerek pszichológus budapest mindwell 01

Kell-e lazítani nyáron a képernyőidő szabályokon?

Jogos lehet a kérdés: ha szünet van, nem az a természetes, hogy a képernyőidő is több? Persze fontos a rugalmasság: pszichológiai kutatások azt találták, hogy sokkal fontosabb a “miként” és a “mikor” kérdésére koncentrálni, mintsem arra, hogy pontosan mennyi időt engedélyezünk a gyermeknek a kütyüzésre. Tegyük fel magunknak az alábbi kérdéseket:

  • Van-e offline program és mozgás is a napban?
  • Nem megy-e a képernyőidő az alvás vagy a társas kapcsolatok rovására?
  • Tud-e a gyerek mással is foglalkozni, vagy kizárólag a digitális inger köti le?

A cél az egyensúly: tölthet a gyermek több időt online – a neki megfelelő tartalmat fogyasztva -, ha ez nem befolyásolja negatívan a mindennapjait, fontos szükségleteit, és kellő arányban kiegészítjük offline tevékenységekkel.

Nem tökéletes szabályok kellenek, hanem működő keretek!

Lehet, hogy nyáron valóban más szabályok működnek jól, mint tanév közben. És ez nem jelenti azt, hogy következetlenek lennénk szülőként. 

Gondoljuk át a digitális világgal való viszonyunkat, mire használjuk, mi a célunk vele, mit ad számunkra. Találjunk mellé olyan offline tevékenységeket is, amiket a gyermek élvez, vagy akár a kortársaival is csinálhat.

Ha pedig jön az unalom, akkor se ijedjünk meg és szaladjunk a telefonért, tabletért. Hagyjuk szárnyalni a gyermek kreativitását, semmi gond nem lesz abból, ha nem kap egyből digitális ingereket, sőt! Sokszor az unalomból születnek a legjobb nyári emlékek.

Budavári Eszter
Pedagógiai szakpszichológus

Budavári Eszter írása a nyári képernyőidő, a szabályok rugalmassága és az unalom pszichológiai szerepének kérdéskörét járja körül. A cikk segít a szülőknek eligazodni abban a dilemmában, hogy miként tartható fenn az egyensúly a digitális eszközök használata és az offline élmények között a strukturálatlanabb nyári szünetben.

  • Más működési mód nyáron: Tanév közben a szigorú külső struktúra (iskola, órarend) keretet ad, míg nyáron a szabadidő növekedésével természetes módon kerülnek előtérbe a digitális eszközök, amik sokszor a szórakozás mellett a társas kapcsolódást is szolgálják.
  • Az unalom mint a kreativitás forrása: Az unatkozás nem azonnal megoldandó probléma. Pszichológiai szempontból hasznos átmeneti állapot, amelyből – ha nem nyomjuk el azonnal digitális ingerekkel – megszülethet a kreativitás, az önálló játék és a problémamegoldás.
  • Aktív vs. passzív képernyőidő: Nem mindegy, mire használja a gyerek a digitális eszközt. A céltalan görgetés helyett értékkel bírhat az aktív, kreatív tartalomgyártás, az online közös játék vagy a barátokkal való kapcsolattartás.
  • Nem a percek száma a legfontosabb: A rigid időkeretek helyett a használat mikéntjére és mikorjára érdemes figyelni. Az a legfontosabb, hogy a képernyőhasználat ne menjen az alvás, a mozgás és a személyes emberi kapcsolatok rovására.
  1. Jut-e elég idő offline programokra és mozgásra a nap folyamán?
  2. Kiszorítja-e a képernyőidő az alvást vagy a személyes társas kapcsolatokat?
  3. Képes-e a gyermek mással is lefoglalni magát, vagy már csak a digitális ingerek kötik le?

Nyáron nem a tökéletes és szigorú szabályok garantálják a sikert, hanem a működő, rugalmas keretek. Ne féljünk az unalomtól: sokszor éppen az ingermentes perceikből születnek a gyermekek leg maradandóbb nyári élményei és legkreatívabb ötletei.

Hasznos lehet az ismerőseidnek is? Oszd meg!

Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetnek!

különböző igényű gyerekek a nyáron testvérek mindwell pszichológiai központ pszichológus budapest
nyári tábor 01 pszichológus budapest
nyári szünet gyerek mentális jóllét 01

Kapcsolódó szolgáltatásaink