Nyár és nagyszülők: szeretet, szabadság, szabályok

A nagyszülőknél töltött nyár a gyereknek szabadság, a szülőnek aggodalom, a nagymamának és nagypapának pedig sokszor zsonglőrködés az elvárások, az unoka szükségletei és a lehetőségek között. De mi ad biztonságot mindenkinek ebben a háromszögben? És hogyan lehet jól csinálni, ha nem ugyanazok a szabályok élnek mindegyik otthonban?

Akkor most kinek van igaza?

Anna 9 éves, és idén már harmadik éve nyaral két hetet a nagyszüleinél. Nagymama minden reggel kakaóval, vajas-lekváros kenyérrel és kerti gyümölccsel várja a reggelizőasztalnál. Ha nincs hőség, kirándulnak: a közeli erdő, a tópart vagy a piac a legnépszerűbb célpontok. Délután társasoznak vagy rablórömiznek. Utóbbit nagypapa tanítja, hiszen ezt apa is tőle tanulta, talán épp ugyanennyi idősen.

A harmadik nap estére azonban mindenki elfárad. Anna kimerült, a nagyszülők is és bekapcsol a „gyors megoldás”, a tévé. A félórás képernyőidő hamar másfél órává nyúlik. Nagymama legyint: „csak most az egyszer, hadd pihenjünk egy kicsit.” De amikor Anna másnap elmeséli anyának telefonálás közben a napját, anya mérges lesz. Hiszen náluk napi fél óra a megbeszélt képernyőidő.

Anna zavarba jön, majd megkérdezi: „Akkor most kinek van igaza?” És ez az a kérdés, ami minden nyári szünet alatt elhangzik valahol, valaki szájából.

A nagyszülő nem szülő – de nem is határon kívüli

Igen, a nagyszülőknél más szabályok, más ritmus szerint telnek a hétköznapok. Nem baj, ha egy kicsit több a fagyi, vagy később van a lefekvés, ha közben a gyerek érzi a szeretetet és a határokat is. A probléma ott kezdődik, ha teljesen eltérő, a szülőkével ellentétes elvek mentén zajlik a nyár és emiatt a gyerek összezavarodik.

A pszichológiai kulcsszó itt a biztonságos keret. Ha van ilyen, a gyerek tanul, alkalmazkodik, gazdagodik.

Anna anyukája már a nyár elején átbeszélte a nagyszülőkkel, hogy mit engedhetnek Annának, mik a képernyőidő határai, a lefekvés ideje, a szokások. Tudja, hogy a meleg mindenkit megviselt és valószínűleg nagyiék elaludtak, miközben Anna tévézett. Délután leülnek videóhívásban megbeszélni a történteket. Anna érzi, hogy nem baj, ha egyszer-kétszer másként alakul valami, a lényeg, hogy ne legyen belőle rendszer.

Ezután megbeszélik, hogy Anna már elég nagy ahhoz, hogy ő maga is figyeljen az időre. Most már azt is érti, hogy nem merev szabályokról van szó, hanem olyan keretekről, amik kiszámíthatóságot és következetességet adnak.

Hiszen minden gyerek szereti tudni:

• mi következik mi után,
• kinek mik a szokásai,
• van-e csendespihenő nagyiéknál,
• és vajon szólhat-e, ha ő a lekváros kenyeret vaj nélkül szeretné enni?

A nagyszülőség pszichológiai szempontból

A nyári együttlét a nagyszülőknek ugyan fárasztó feladat lehet,  ám egyben ajándék is. Lehetőség arra, hogy kapcsolódjanak, részt vegyenek az unoka fejlődésében, átadják értékeiket és megéljék, hogy még mindig hasznosak, fontosak, szerethetők.

A közös pillanatok – a rablórömi, a csomózott karkötők készítése, a kirándulások, a főzés, vagy egy-egy esti beszélgetés – , tulajdonképpen kapcsolati horgonyok is. Kutatások szerint ezek az együtt töltött időszakok mélyebb kötődést és nagyobb érzelmi biztonságot alakítanak ki a gyerekekben.

Sőt, sokszor a szülő és a nagyszülő közötti kapcsolatot is elmélyítik. Amikor a felnőtt gyerek látja a saját gyermekét és a saját szülőjét együtt játszani, beszélgetni, gyakran saját gyerekkori emlékei idéződnek fel. „Amikor Peti hazajött anyáméktól és elmesélte, hogy megtanult palacsintát sütni, azonnal eszembe jutott, hogy nekem is pont ennyi idősen tanította meg anya a nyári szünetben… És utána hónapokig csak palacsinta volt uzsonnára.”

Különbségek, tévhitek, új egyensúlyok

Természetes, hogy a generációk között különbségek vannak! Más a tempó, a stílus, a szabályok és az elvárások. De ezek a különbségek nem feltétlenül kell, hogy konfliktust okozzanak. A legtöbb feszültség abból fakad, hogy nem beszéljük ki ezeket előre, vagy hogy olyan szerepelvárások szerint élünk, amik már nem érvényesek.

Sok családban él a hiedelem, hogy a nagyszülő mindent megengedhet vagy a nagyszülő csak besegít, ne szóljon bele. Valójában mindkét nézőpont túlságosan szögletes. A mai nagyszülők pedig sokszor egészen másként élik meg nagyszülőségüket, mint akár csak 1-2 generációval korábban. És ez így van jól, hiszen a szerepek változnak, a nagyszülő-szülő-unoka dinamika is folyamatosan alakul.

Szeretnél mélyebben rálátni a kapcsolatokra? Ajánlunk pár hasznos olvasmányt!

Stipkovits Erika: Nagyszülők a kispadon? című könyve kiválóan mutatja be a nagyszülő–szülő–unoka kapcsolatok rétegeit. Terápiás esetein keresztül világít rá arra, hogy a konfliktus nem elkerülhetetlen, ha megértjük a szerepeink változását és képesek vagyunk rugalmasan alkalmazkodni. A könyv segít tisztázni a gyakori tévhiteket is és eszközöket ad a harmonikus együttműködéshez.

Pollák Éva
Szakmai vezető, tanácsadó szakpszichológus, pár- és családterapeuta