A Mindwell „MentalCare Awards” Gyermekpszichológus díj jelöltje

Tasi Krisztina

Pszichológus – Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület,  Iskolapszichológus – Tiszabői Általános Iskola, Tanácsadó pszichológus – Református Szeretetszolgálat

Már egészen kisiskolás korában érezte, hogy a segítés az ő útja. Második osztályban a tanító néni mindig mellé ültette azokat, akiknek támogatásra volt szükségük a tanulásban, és Krisztina örömmel segített nekik. Később kortársai is bizalommal fordultak hozzá, és ő megtapasztalta, milyen sokat jelenthet, ha valakire „csak” figyelnek, biztatják. Ezek a tapasztalatok mutatták meg számára, hogy a segítés nem csupán szép gesztus, hanem hivatás is lehet.

Első diplomája után szociálpedagógusként Magyarország egyik legszegényebb településére került, ahol cigány nyelvet tanított. Gyorsan szembesült azzal, hogy tudása kevés a mindennapok súlyos, összetett problémáihoz, ezért újra és újra visszaült az iskolapadba. Pszichológus, egészségpszichológus, majd addiktív viselkedések tanácsadó szakpszichológusa lett. Folyamatosan képezte magát, hogy a legjobbat adhassa azoknak, akik hozzá fordulnak.

Több mint húsz éve dolgozik gyerekekkel és családokkal, főként mélyszegénységben élők között. Hitvallását Dan Miller mondata jeleníti meg a legszebben: 

„Akiket a legnehezebb szeretni, azoknak van a legnagyobb szükségük a szeretetre.” 

Ez a mondat vezeti minden találkozásban, legyen szó iskolapszichológusi munkáról, családok támogatásáról vagy a tanodás gyerekek kíséréséről. Számára a segítségnyújtás nem mindig egy rendelőben zajlik: történhet egy konyhaküszöbön, egy tornapadon, vagy akár egy árokparton is. Mindig ott, ahol épp szükség van rá.

Életének fontos része a közösségépítés. Több mint egy évtizede működtet egy fociegyesületet, ahol óvodásoktól a felnőtt férfi csapatig több mint száz gyerek és fiatal sportolását segítik. Sok közülük halmozottan hátrányos helyzetű, így a futball számára nem csak sport, hanem megtartó erő, közösségi kapaszkodó is. Krisztina számára ez a fajta kapcsolódás is terápiás hatású: közösséget adni, ahová tartozni lehet, és ami olykor életeket menthet.

Hivatásának legszebb ajándékait mégsem kitüntetésekben méri – bár a 2023-ban kapott Magyar Bronz Érdemkereszt különösen nagy megtiszteltetés volt számára –, hanem apró hétköznapi gesztusokban. Egy ölelésben, egy rajzban, egy falevélben vagy egy hószívben. Egyik legemlékezetesebb pillanata, amikor egy tanodás kisfiú a cipője talpáról varázsolt elő egy apró hószívet, és azt nyújtotta át neki, szeretettel teli szemekkel. Krisztina tudta, hogy ez a kis szív hamar el fog tűnni, de az élmény örökre benne marad.

Állítja: a pszichológus munkája is sokszor ilyen. Egy-egy pillanatra lehetünk biztosak abban, hogy nyomot hagytunk valakiben, de ezek a pillanatok mindent megérnek.

Krisztina ma is ugyanezzel a hittel dolgozik: jelen lenni, felemelni, szárnyakat adni, és ott lenni akkor is, ha azokat a szárnyakat néha még tartani kell. És közben megőrizni azt a belső tüzet, ami már kisgyerekként hajtotta: hogy közösségben legyen, és segítse az emberek összekapcsolódását, egymáshoz tartozását.

Jelölője írta róla:

“Ő az a szakember, aki a busz félhomályában is meghallja a hazafelé utazó focicsapat tagjainak lelkét, aki akár a közösségi házban, egy irodában, az iskola kapusfülkéjében vagy éppen a család  – ahol több a családtag, mint a szék – otthonának küszöbén ülve hallgat meg és segít.“