Szülői nevelés és az önbizalom fejlődése

Önbizalom: velünk született vagy hatások  formálják?

A kutatások szerint az önbizalom terén mutatott egyéni különbségek két nagy tényezőre vezethetők vissza: genetika és az egyént érő környezeti hatások. Ezek együtt formálják az önbizalom fejlődését és szintjét.

Ez azt jelenti, hogy a gyerek születik valamilyen genetikai adottsággal, hajlammal, például gátoltabb, szorongóbb temperamentummal, majd ezt a környezet valamilyen irányba befolyásolja, elfojtja vagy felerősíti. A gyerek hétköznapi működése kivált egyfajta reakciót a szülőből, a szülői válaszok pedig visszahatnak a gyerek viselkedésére. Például az aktívabb, kezdeményezőbb gyereket kevesebbet dédelgetik, pátyolgatják, így megerősödhet benne az autonómiatörekvés, kezdeményezőkészség.

Az önbizalom fejlődésére az interakciók vannak a legnagyobb hatással!

A gyerekek önbizalmának fejlődése esetében nyilvánvalóan kiemelt szerepe van a szülőknek. Kutatások igazolták, hogy nem az általános nevelési stílus, hanem a mindennapi szülő-gyerek interakciók minősége hat leginkább az önbizalomra.

Ebben fontos szerepet játszik, hogy milyen mértékben érzékeny a szülő a gyerek szükségleteire, mennyire kontrolláló, mennyire tud érzelmileg ráhangolódni a gyerekre. Ez azt is jelenti, hogy a szülő mennyire fogadja el a gyerek adottságait, személyiségét. Hiszen ez azt az üzenetet hordozza, hogy “úgy vagy jó nekem, amilyen vagy” és “fontos vagy számomra”.

Az önbizalom fejlődésének alapja az érzelmi biztonság. Ha a gyerek megtanul bízni a környezetében, megtanul magában is bízni, mivel az interakciók kétirányúsága következtében “az érdemes vagyok a környezet figyelmére”, “számíthatok mások segítségére” üzenetek megalapozzák az önbizalmat.

Másik lényeges tényező, hogy a szülők hogyan viszonyulnak a gyerek autonómia- és kompetencia törekvéseire. A környezet iránti bizalom kialakulásával a gyerek motivált arra, hogy felfedezze a világot, kipróbáljon dolgokat, élvezze az énhatékonyságát. Az “én egyedül” időszak arról is szól, hogyan reagálunk szülőként a gyerek önállósodására, így az önbizalmára.

Ha értelmes és reális keretek között engedjük a gyereket próbálkozni, hogy az életkorának megfelelő feladatokat elvégezhessen, sokat teszünk azért, hogy a későbbiekben ne riadjon meg egy új helyzettől, vagy fújjon visszavonulót, ha valami nem sikerül elsőre.

A minta is számít!

A gyermek önbizalmát nagyban befolyásolja az is, milyen mintát lát a szülőktől. Ők mekkora önbizalommal vesznek részt a hétköznapi helyzetekben, kapcsolataikban. A szülői minták gyakran belső szabályként hagyományozódnak tovább. Pl.: “nem szabad hibázni”, “mindennek tökéletesnek kell lenni”, “meg kell felelni másoknak”, “te vagy mindenért a felelős”.

Ezek a szabályok általában merevek és könyörtelenek, amiből az következik, hogy nem tudunk nekik megfelelni, emiatt szégyent vagy bűntudatot élünk át, és óhatatlanul rontják az önbizalmunkat.

Hogyan tudjuk támogatni a gyermekünket abban, hogy egészséges önbizalma legyen?

Először is engedjük próbálkozni korának megfelelő helyzetekben! Fontos, hogy ezt lehetőleg ne kísérje a “te ehhez még kicsi vagy”, “mekkora kárt okozol” vagy “úgyse fog sikerülni” üzenet! Adjunk pozitív visszajelzést az erőfeszítéseire is.

Soha ne a személyiségét értékeljük, hanem a tetteit, viselkedését, különösen, ha a negatív következményekkel jár a próbálkozás. Ne csak a teljesítményhelyzetekben adjunk pozitív visszajelzést, hanem például akkor is, ha jót játszottunk együtt, vagy amikor jókedvű. Így segíthetünk megélni és tolerálni a negatív érzéseket is, hogy azokkal együtt el tudja fogadni magát.

Dr. Koltói Lilla
Tanácsadó szakpszichológus, CBT terapeuta, egyetemi docens