Reflektorfényben a mentális egészségért dolgozó szakemberek – átadták a „Mindwell MentalCare Awards” 2026 díjait
Az elismerés azoknak a szakembereknek ad láthatóságot és társadalmi megbecsülést, akik nap mint nap mások mentális egészségéért dolgoznak.
Ünnepélyes keretek között adták át a “Mindwell MentalCare Awards” 2026 díjait. Az elismerés a pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek és más segítő hivatások képviselőinek kiemelkedő, mégis sokszor kevéssé látható munkájára irányítja a figyelmet.

A díjat dr. Dura Mónika, a Mindwell Pszichológiai Központ alapítója és vezetője hívta életre. A kezdeményezés célja, hogy láthatóvá tegye és méltó szakmai, valamint társadalmi elismerésben részesítse azokat, akik tudásukkal, felelősségvállalásukkal és emberi jelenlétükkel gyermekeket, felnőtteket és családokat támogatnak.
„A segítő szakemberek munkája sokszor csendben, a nyilvánosság figyelmétől távol zajlik, miközben emberek és családok életére van meghatározó hatással. A Mindwell MentalCare Awards létrehozásával azt szerettem volna kimondani: látjuk, értékeljük és köszönjük ezt a munkát” – fogalmazott dr. Dura Mónika, a díj alapítója.
A “Mindwell MentalCare Awards” 2026 díjazottjai
Gyermekpszichológus, segítő szakember díj

Nagyné Kovács Krisztina, a Pétervásárai Pedagógiai Szakszolgálat tagintézmény-igazgatója, gyógypedagógus, mesterpedagógus
Felnőtt pszichológus díj

Bodor Andrea Lili, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának pszichológusa, szexuálpszichológiai szakpszichológus-jelölt
Kutatás és edukációs díj

Dr. Török Szabolcs, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének oktatója és kutatója, a Szent Rókus Egészségközpont családterapeutája
Szociális és mentálhigiénés díj

Dömény-Szabó Emese, a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház – Rendelőintézet kórházi szociális munkása
A szakmai zsűri elismerései mellett a közönség szavazatai is szerepet kaptak. Az idei közönségdíjat dr. Török Szabolcs vehette át, aki így két elismerésben részesült.
A “Mindwell MentalCare Awards” célja túlmutat a díjak átadásán. A kezdeményezés arra is felhívja a figyelmet, hogy a mentális egészségért végzett munka közös társadalmi érték. Az ezen a területen dolgozó szakemberek nap mint nap hozzájárulnak egy elfogadóbb, biztonságosabb és mentálisan egészségesebb társadalomhoz.






