A szülőséggel járó bűntudat: most rontottam el a gyereket egy életre?

Egy szobanövény életben tartásához, optimális fejlődéséhez, virágzásához többféle környezeti tényező együtt állása szükséges. Nem árt neki olykor vizet adni – én már ennél a pontnál rendszeresen elbukom -, de kell a megfelelő páratartalom és virágföld is. A cserép mérete és a napfény mennyisége sem mindegy. Ugyanígy egy gyerek optimális fejlődésének is megvannak az egyedi feltételei. És itt még számolni kell egy dologgal: ez pedig nem más, mint a szülőséggel járó bűntudat. Sik-Szalai Katalin írása.

A gyerekek esetében már nyilván nehezebb a helyzetünk. Mert hiába lehetnek általános alapelvek, egy gyerek mégiscsak egyedibb igényekkel bír az optimális fejlődésére nézve, mint mondjuk egy fokföldi ibolya. Ráadásul kezdettől sokkal interaktívabb kapcsolatba keveredik a külvilággal és így jobban is formálja azt. A gyereknek például én sem felejtek el vizet adni.

Milyen elvárásokkal szembesül egy anya?

No de mi, mint szülők? Vajon mennyire felejtünk el magunknak vizet adni?

Az utóbbi évtizedekben teljesen átalakult az, ahogy az anyaságról gondolkodunk. A mai anyakép egy gyermeke(i) számára folyamatosan elérhető, mindig válaszra kész, játékra, fejlesztésre örökké nyitott anyát mutat fel. Aki fél kézzel biokaját főz, míg a másikkal természetesen súlyzózik éppen, hiszen neki is formában kell maradnia. Egyszerűen KELL.

“Már önmagában az, ahogy a különböző médiafelületeken ömlik az anyákra a csecsemőápolás és kisgyermeknevelés lélektani mikéntje, az énidő fontossága és eltöltésének számtalan javallata, óriási nyomás lehet egy anyán.”

A kontextus nélkül kiposztolt csodálatos anyai pillanatok és az általunk otthon megélt kihívásokkal teli valóság közötti ordító különbség önmagában elég egy kiadós bűntudathoz. Hogy aztán azért is bűntudata legyen egy anyának, hogy bűntudata van. Hiszen azt is olvasta, hogy a kiegyensúlyozott szülő a csecsemő illetve a kisgyermek fő támasza és jövendő boldog életének egyetlen záloga. (Bővebben ír erről Réz Anna Mardos – A bűntudatról kilenc fejezetben c., 2022-es kiadású könyvében.)

És milyen elvárások nehezednek egy apára?

Az apák iránti elvárások is megváltoztak. Ma sokkal természetesebb, mint egy generációval korábban, ha egy férfi tevékeny és tudatos részt vállal a gyermek körüli gondozási feladatokban és érzelmi nevelésében. Vagyis nem pusztán a gyermek rövid, esti szórakoztatásában, a háztartásba való időnkénti “besegítésben”, és a szükséges anyagi javak előteremtésében merülnek ki apai teendői. A terhek másféle megosztása, minták híján sok bizonytalansággal és belső, vagy akár családi konfliktussal járhat a szülők számára.

De a szülői bűntudat hátterében állhat még…

A nehézségeknek épp csak egy részét villantottam fel. Arról nem tettem említést, hogy a gyermeknevelési elvek terén megmutatkozó generációs szakadék, a társadalmi elszigeteltség, a gyermekvállalás idejének kitolódása, a nukleáris családok elterjedése milyen tanácstalan magányhoz vezethetnek szülői oldalról. Vagy hogy a szociális háló elégtelensége, vagy a sajátos nevelési igényű gyerekek családjainak esetében a brutális mértékben elégtelen intézményrendszer micsoda bugyrait teremtheti meg a szülőség lehetséges poklának.

Szóval mi magunk, mint szülők, egy olyan személyes élménynél, mint a bűntudat, vajon mennyire vagyunk képesek átgondolni, hogy milyen környezeti, társas, társadalmi tényezők járultak hozzá ahhoz, hogy így érezzük magunkat? Visszatérve a legkevésbé sem degradálónak szánt példámhoz: ha egy szobanövénynél tudjuk, hogy számtalan tényező együttállása kell ahhoz, hogy jól érezze magát és a legszebb önmagát adja, akkor miért hagyjuk ki a saját viselkedésünk értelmezéséből a kontextus szerepét?

Kb. 15 éve több országban útjára indultak kutatások a szülői kiégés (parental burnout) jelenségéről. Ami egyáltalán nem a gyerek(ek) iránti szeretet hiányáról, inkább a szülőséggel járó stresszről és az emiatti túlterhelődésről szól. Tünetei között szerepelhet a kimerültség, a gyerektől való érzelmi eltávolodás, a gondozási, nevelési feladatok “automata” vagy “túlélő üzemmódban” való ellátása, vagy a szülőséggel kapcsolatos szégyen élménye (Roskam és mtsai. 2017, Mikolajczak, Roskam 2018, Hamvai és mtsai. 2022).

szülő, szülői bűntudat, elvárások, gyerek, mindwell, mindwell pszichológiai központ

A szülői bűntudat nemcsak megelőzhető, de vissza is fordítható!

Azért tartom fontosnak, hogy számot vessünk a szűkebb, tágabb környezet szerepével a bűntudat és a szülői túlterhelődés létrejöttében, mert akkor jobban látjuk a megoldáshoz vezető utakat is. És persze megoldás alatt nem azt értem, hogy a szülőség majd hasonlatos lesz a mezőn muzsikaszóra való ugrándozás könnyűségéhez, hanem hogy egy elbírható terhelésként van jelen. Ebben a gondolatban pedig rejtetten már benne is van jelen írás egyik fő mondandója:

“a kiégés állapota megelőzhető, de ha már elindult, a folyamata akkor is megszakítható, visszafordítható.”

való boldogtalanságát ritkán tudjuk elérni egyetlen megmozdulásunkkal. Hiába is kísért minket ennek félelme. A viselkedésünk, jelenlétünk, a hozzá, másokhoz illetve magunkhoz való viszonyulásunk eleven folyama hat a gyerekre. Ebben elfér – sőt helye van – annak, ha olykor hibázunk vele kapcsolatban, vagy elfáradunk, esetleg eltávolodunk, majd újra közeledünk hozzá. Ráadásul lehetnek a gyerekeink mellett rajtunk kívül más felnőttek is, hogy kiegyensúlyozzanak minket a nehéz időszakokban, és szerezhetnek ún. reparatív, “gyógyító” élményeket is életük során.

És a végére: ha látjuk, hogy szülőségünk szobanövénye sorvadozik, adjunk vizet magunknak. Bármi is legyen az a víz ebben a képzavaros hasonlatban: idő magunknak, segítségkérés, támogató társaság, megbocsátás … Minden jó, ami működik!

Sik-Szalai Katalin, PhD
Pszichológus, coach

Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetnek!

Párkapcsolati krízisek: a kommunikáció szerepe a vitákban, veszekedésekben és nézeteltérésekben
Covid-19 utáni depresszió tünetei és kezelési lehetőségei
Téli depresszió, vagyis szezonális affektív zavar, röviden SAD

Kapcsolódó szolgáltatásaink