Felsős-erő – amikor az alsóból a kisiskolás a felső osztályokba lép

Jóval a pályaválasztásom előtt nagyon szívesen olvasgattam a Nők Lapja “A pszichológus válaszol” rovatát. Megmaradt bennem, hogy Vekerdy Tamás, méltán ismert és elismert pszichológus, gyakran kezdte válaszleveleit az alábbi felütéssel, bárhány éves gyermekről is szólt a kérdező levele: “hát igen, ez egy nagyon nehéz életkori szakasz”.

Nincs ez máshogy a felsősökkel sem. Nem egyszerű a kisiskolás korból lépni egy nagyot, hatalmas levegőt venni – és felsőssé válni.

Ellentéttel teli kiskamasz a felsőbb osztályba léphet

A kiskamasz, 11-12 éves diákok sokszínűek, a világra, társaikra és önmagukra nyitottak. Ha értően hallgatjuk őket, számos dolgot megtudhatunk tőlük a csillagászatról, informatikáról, a kutyák viselkedéséről. Hiszen annyi minden érdekli őket! Lelkesek, de sokszor hangosak, akaratosak, követelőzőek és valljuk be fárasztóak is. Egyik pillanatban még kisiskolás gyerekként a kedvenc plüssüket keresik, a másikban már moziba akarnak menni a barátokkal, természetesen szülők nélkül.

Rengeteg ellentét feszül a kisiskolás korból éppen kilépő gyerekekben. Vágynak a felelőtlenebb kisgyermek életre, de szeretnének bizonyos értelemben már felnőttek lenni.

A felnövekedés, önállósodás azonban krízist eredményez. Pszichológiai értelemben az úgynevezett normatív krízis nem valamilyen tragikus eseményt jelöl. Arra utal, hogy a korábban megszokott egyensúly felborul, a régi, jól bevált problémamegoldó technikák már nem működnek, és új megküzdési módokat kell kimunkálni és begyakorolni.

Ilyen felsős-erő az is, hogy a kiskamaszok önállósodnak. Egyre több jártasságot szereznek abban, hogyan kezeljék konfliktusaikat a kortárs közösségekben, hogyan győzzék le a stresszt teljesítmény és mindennapi helyzetekben, vagy abban, hogyan lehet hatékonyan tanulni.

A környezet, a szülők pedig azt tanulják, hogy mennyi önállóságot adhatnak, milyen módon kérhetnek számon, hogyan és milyen korlátokat állítsanak fel, milyen döntésekbe vonják be gyermekeiket. Hogyan vegyék rá, vagy rávegyék-e egyáltalán arra őket, hogy rendet rakjanak a szobájukban, időben felkeljenek, lelkesen megírják a leckéjüket?

Hogyan kapcsolódhatsz jobban ebben a korban a kisiskolás gyermekedhez?

A kisiskolás korból kilépő kiskamasz és a nagyobb kamasz gyerekkel való jó kapcsolatban is az egyik kulcs a folyamatos kommunikáció. De arra számítani kell, hogy a kamaszból mégis nehéz élményeket, érzéseket kihúzni, mint amit akkor tapasztalatunk, amikor még kisiskolás volt. Gyakran az iskola után a következő – vagy ehhez nagyon hasonló – párbeszéd zajlik:

– Mi volt az iskolában?

– Semmi.

Ha ezt szeretnénk elkerülni, érdemes inkább konkrét kérdéseket feltenni az, élményekre, érzésekre vonatkozóan. Például:

– Mi volt a legvidámabb pillanatod?

– Melyik óra tetszett a legjobban?

– Mi volt, ami esetleg elszomorított?

Ám a szavaknál sokkal erősebben hat a szülői példa. Megtanulni az érzelmekről beszélni csak fokozatosan megy. Épp ezért mi, szülők is megoszthatunk – a gyermekek számára feldolgozható – élményeket, érzéseket a saját napunkkal kapcsolatban.

Az élménymegosztásra megfelelő pillanat azonban a szülő és a gyermek számára nem mindig ugyanaz. Sőt! Lehet, hogy a kocsiban hazafelé zötykölődve jó ötletnek tartjuk a beszélgetést – hiszen egy-két évvel korábban, kisiskolás gyerekként még bevált -, de a kamasz mégsem vevő rá. Aztán, amint leülünk dolgozni még kicsit este, mégis odasomfordál elmesélni, kivel veszett össze. Ezek a pillanatok drága kincsek! Ragadjuk meg őket, és lehetőleg figyeljünk rájuk!

Már csak azért is, mert a kamasz életében is adódhatnak olyan helyzetek, amire nincs konkrét megoldás. Nem tehetjük meg nem történté a bántó szavakat, a legjobb barát elköltözését, ahogy a versenyen elszenvedett kudarcot sem.

Az a fontos, hogy gyermekünk ilyenkor az érzéseit megoszthassa, kibeszélhesse és elsírhassa a bánatát. Legyünk jelen, kapcsolódjunk! Emlékezzünk, és ha úgy érezzük, jól esne, osszuk meg saját hasonló élményeinket. Képviseljük, hogy minden érzés megélhető és múlandó – a jó és a rossz is.

Mariháziné Dombi Annamária
Tanácsadó szakpszichológus, egyetemi tanársegéd, tréner